Arra gondoltam, igyekszem kedvet csinálni olyan írásokhoz, amiket pl. a Harward Business Review ’Gender’ szekciójában találhattok meg. Elsőként Avivah Wittenberg-Cox[1] Gender at Work Is Not a Women’s Issue című rövidke cikkét (megjelent: 2015. november 17.) ajánlom figyelmetekbe, ami a https://hbr.org honlapon való regisztrációt követően ingyenesen elérhető.
Véleményem szerint fontos megállapításokat tesz a szerző, amik első olvasatra talán kissé populáris, általánosító jelleggel vannak megfogalmazva. Teljesen egyetértek azzal, hogy a tanácsadó is az egyik legnagyobb problémának azt látja, miszerint még mindig túl sokan gondolják azt, hogy az ún. gender balance - avagy a nemek közötti egyensúly - elérése a férfiak és nők közötti küzdelem/harc terepe vagy eredménye. Véleménye szerint ez a határvonal sokkal inkább a haladó szellemiségűek (ha tetszik, progresszívak) és a többiek (futottak még) között értelmezendő. Ezt én is így gondolom. Wittenber-Cox tapasztalata alapján a témával kapcsolatban nehezen oszlik a sok bizonytalanság, az idegenkedés nemtől függetlenül megmutatkozik. Ahogyan írja, még azok a vezetők is nagyon sok egymásnak ellentmondó üzenetet kapnak, akiknek világos céljuk a gender rebalancing – avagy a nemek közötti egyensúly újra felfedezése /újfajta egyensúly megvalósítása – gyakran az üzleti világ aktuális trendjeihez való adaptáció kapcsán. Arra panaszkodnak, hogy gyakori a nőnemű munkavállalók felől érkező elvárás, miszerint kifejezetten nőknek szóló konferenciákat szervezzenek, network-t hozzanak létre kizárólag számukra, támogassák kifejezetten a női karrierutakat. Ennek okán, mint lelkiismeretes és a munkavállalóik kívánságát tiszteletben tartani szándékozó vezetők, azon lepődnek meg, amikor tanácsadók egy másfajta irányvonalat javasolnak nekik. Ami a nemeket nem szisztematikusan szétválasztja, hanem éppen összehozza; ennek alapjául pedig azt vallják, hogy a gender nem egy női kérdés, nem a nők ügye kizárólag. Ezt a hozzáállást mostanra nem csupán az Y -ként emlegetett generáció (26-31 éves korosztály) képviselői népszerűsítik világszerte, lásd Emma Watsont – HeForShe – ENSZ nagykövet)[2], hanem a jóval előttük, a Baby Boom idején születettek (49-67 éves korosztály) közvéleményt formálni képes szereplői, mint Anne-Marie Slaughter nemzetközi jogi szakjogász, egyetemi tanár, Hillary Clinton egykori munkatársa is. Unfinished Business című könyvében Slaughter is azt írja, hogy férfiaknak és nőknek egyaránt el kell szakadnia, meg kell szabadulnia a mélyen bevésődött sztereotípiáktól és a vállalatoknak is sokkal rugalmasabbnak kell lenniük, elsősorban a teljesítményt előremozdító utakat, lehetőségeket kell kínálniuk mindenkinek – nemtől függetlenül. Aki még nem olvasott tőle, annak ajánlom elhíresült cikkét Why Women Still Can’t Have It All (itt megtalálható: http://www.theatlantic.com/magazine/archive/2012/07/why-women-still-cant-have-it-all/309020/) címmel - , amiben tulajdonképpen azt az alaphelyzetet boncolgatja, mi vezetett oda, hogy politikai, jogi, felső vezetői pályája helyett az egyetemi katedrához kényszerült visszatérni.
Visszatérve Wittenberg-Cox gondolataihoz; újabb megfontolandó meglátás; a gender balance kérdésköre és - különösen a megvalósulás érdekében - a férfiak bevonása egyáltalán nem azt jelenti, hogy nyerjünk meg minél több férfit támogatónak, vagy szószólónak a legkülönfélébb női kezdeményezésekhez. Ezzel a fajta gyakorlattal az a gond, hogy így csupán „külsősnek” tekintünk rájuk, egyfajta jól elkülönült 'A másik'/"other" támogatói kategóriába helyezzük őket, ahelyett hogy abból indulnánk ki; felelősségük van a változásban. Ezzel szemben az az újfajta hozzáállás és munka, amit a 'reframing gender balance' kifejezéssel tömören le tudunk írni; napjainkban üzleti szükségszerűséggé kell, hogy váljon, amit nem lehet megkerülni vagy elkerülni, és amit mindkét nem ügyeként kell kezelni ...